BORHI LÁSZLÓ

Az Egyesült Államok és a szovjet zóna
1945–1990

ISBN 963 8312 10 6
ISSN 1217-310-X

Budapest 1994
História • MTA Történettudományi Intézete

ELFOGYOTT

TARTALOM

******

Az Olvasóhoz!

A volt szovjet zóna országainak „közös történelmé”-ről

A 20. század első felében a világtörténelem sajátos államhatalmi fejlődést eredményezett: két világhatalom kiemelkedését, az Egyesült Államokét és a Szovjetunióét. Két, egymástól diametrálisan eltérő kulturális hagyománnyal, más világnézeti céloktól vezérelt politikai rendszerrel. Viszonyuk egymáshoz a II. világháború végéig jobbára szívélyes, sőt a háború idején – mint ismeretes – szövetséges viszony. 1945 után azonban a "két nagy" fokozatosan versenytárssá, majd ellenséggé vált. Bármi történt is a világban, a "két nagy" állást foglalt azzal kapcsolatban. S rendszerint "ellentétes" véleményt vallottak. Esetenként csak azért, mert illett a másikkal szemben álló véleményt képviselni.

A Szovjetunió a II. világháború során megszállta a nyugati határa mentén elhelyezkedő kisebb államokat. Azokat a háború során többnyire Németország uralta, attól függően, hogy a Szovjetunió elleni háborúban mennyire volt számára az állam területe hadászatilag fontos felvonulási terep. Lengyelország lerohanása, majd feldarabolása, Csehszlovákia alkotórészeire bontása és részleges bekebelezése után 1944-ben megszállták a "vonakodó" Magyarországot is. Németország másik két, a térségben élő szövetségese, Bulgária és Románia eltérő utat járt be 1919-1945 között. Sőt, Románia "időben" puccsot hajtott végre, és kiugrott a háborúból. Mégis: 1945 után csakis a nagyhatalmi érdekszféra-politika és nem a világháborús "érdemek" határozták meg ezen államok történelmét. A németek áldozatai (Csehszlovákia, Lengyelország) ugyanarra a sorsra jutottak, mint a szövetségesek kis ellenségei.

A Szovjetunió sztálini vezetése Nyugat-Európa és a szovjet terület között ütköző zónát kívánt létrehozni. E célnak rendelt alá minden más egyéb szempontot. E kis országokban a Szovjetunió úgy jelent meg 1944-1945-ben, mint felszabadító, s azonnal úgy maradt ott, mint megszálló. E világpolitikai célnak rendelte alá a zóna országainak politikai berendezkedését is. Ahogy a nyugati megszálló hatalmak Németországban az angolszász típusú demokrácia intézményeit, úgy a Szovjetunió saját megszállási övezetében a szovjet típusú proletárdiktatúra intézményeit honosította meg. (A különbség természetesen óriási volt, hiszen ezen kis szatellit államokban a szovjet rendszer hagyománya igen gyenge előzményre tekinthetett vissza, míg Németországban nem jogtalanul emlegették a fasizmus előtti politikai rendszer, az ún. weimari köztársaság korszerűsített változatának újraépítését.)

Most, az 1990-es évek elején, a szovjet zóna összeomlása után a történettudománynak szenvedélyesen kell keresnie a válaszokat a „miértek”-re. Így az 1945-1990 közötti amerikai szovjet politika „miért”-jeire. Mikor, milyen célok és miért éppen e célok mozgatták a két nagyhatalom politikai vezetését? Különösen izgatnak bennünket azok a célok, amelyek meghatározták az irányunkban folytatott nagyhatalmi politikát: velünk, a szovjet zóna valamikori kis államaival szemben. Egyelőre túl sok az ideológiai és politikai válasz. Vagyis a megduzzadt politológusi-politikusi apparátusok természetesen ontják a beszédeket, tanulmányokat, könyveket. De kevés az adatfeltárás...

Az MTA Történettudományi Intézete és a História Alapítvány célul tűzte ki, hogy a szovjet zóna összehasonlító történelméről adatszerű feltárásokat kezd. Megindultak a zóna összehasonlító kronológiájának munkálatai. Része ez az összehasonlító történeti-politikai leírásnak. Segíteni kívánjuk a kutatást – természetesen. De segíteni kívánjuk a történelemtanárokat, a történelem iránt érdeklődőket is: ragadjuk ki az elmúlt ötven esztendő történelmét az „átok-szitok” vagy a „megszépítés” politikai publicisztikájának mezejéről. Szoktassuk hozzá a magunk és közönségünk gondolkodását a tárgyszerűséghez, az adatszerűséghez. E céloktól vezettetve kértük fel Borhi Lászlót, a Történettudományi Intézet fiatal munkatársát: állítson össze adattárat az Egyesült Államok Kelet-Európa-politikájáról, külpolitikai lépéseiről 1945-1990 között, az USA külügyi apparátusának évkönyve (Facts on File) alapján. E könyv első terméke tehát a nagyhatalmak és a szovjet zóna viszonyát vizsgáló kutatásoknak.

Budapest, 1994. március
Glatz Ferenc

******

A kronológia hasznáról

Jelen munka alapgondolata Glatz Ferencnek az az elképzelése volt, hogy a szovjet zóna összehasonlító kronológiájának (és a Kádár-korszak történetére vonatkozó alapkutatások) egyik elemeként el kell készíteni a szovjet tömb és az Egyesült Államok kapcsolatának kronológiáját.

A State Department 1948. évi állásfoglalása szerint Kelet-Európa önmagában csak másodlagos szerepet játszik az amerikai külpolitikában, fontosságát abból nyeri, hogy a Szovjetunió „Európa szívéig terjeszti ki hatalmát”. Vagyis: az Egyesült Államok külpolitikája nemcsak az egyes országokat, hanem az egész térséget az amerikai-szovjet kapcsolatok függvényében kezelte . Washington Kelet-Európa-politikája csak ebben az összefüggésben értelmezhető.

A Nemzetbiztonsági Tanács 58/2-es direktívája – amely az Egyesült Államok történetében először fogalmazott meg egy átfogó Kelet-Európa-politikát – a kontinens keleti felének két lépcsőben történő felszabadítását tűzte ki célul. Az eszközök tekintetében a propaganda, a pszichológiai és a gazdasági hadviselés kapta a kulcsszerepet. Feltűnően világosan fogalmazódott meg, hogy ezek között az eszközök között katonai módszerek nem szerepelhetnek. Nem véletlenül, hiszen a Szovjetunió hatalmas hadipotenciálja szabta meg az amerikai külpolitika legfőbb korlátait. Olyannyira, hogy a hidegháborús korszak nemzetközi kapcsolatainak legmeghatározóbb eleme a két szuperhatalom fegyverkezési versenye, az atom­terror volt.

Az amerikai–kelet-európai kapcsolatoknak az Egyesült Államok szempontjából három szintje volt: 1. A felső szint: a szovjet-amerikai katonai egyensúly szintje, amely az Egyesült Államok nemzetbiztonságának meghatározó, így minden egyéb megfontolásnál fontosabb eleme volt; 2. az Egyesült Államok és a kelet-európai térség egészének viszonya; 3. az Egyesült Államok és a fenti térség egyes alkot­ó­elemeinek viszonya.

Adattárunk tehát a fenti összefüggéseket szem előtt tartva készült. Az NDK-ra vonatkozó adatok – bár az NDK a szovjet tömbhöz tartozott – hiányoznak. Oka: az NDK-val szemben követett politika "külön kérdés"-nek számított, az kimutathatóan az amerikaiak Németország-politikájának részét képezte.

Forrásbázisát tekintve az Adattár döntően a Facts on File című kiadvány 1945-1990-ig terjedő, egyenként 600-1100 oldalas köteteire épül. Ezek a kötetek földrajzi és tematikai bontásban napról napra dolgozzák fel a világ eseményeit. Szinte az eseményekkel egy időben állították őket össze az akkor rendelkezésre álló összes forrás (sajtó, kongresszusi jegyzőkönyvek, az amerikai kormányzat hivatalos kiadványai, hírügynökségi anyagok) alapján. Vagyis a kötetek szinte kizárólag publikus anyagokat és nem a kormányszervek zárolt, levéltárba került dokumentumait tartalmazzák. Bár a State Department évről évre újabb és újabb regionális és tematikai bontású kötetekben (Foreign, Relations of the United States) bő válogatásban nyilvánosságra hozza az amerikai külpolitika legfontosabb dokumentumait, ezeket a jelen munka nem tartalmazza. Egyrészt, mert ezek elsősorban a döntéshozás folyamatait és nem a konkrét politikai lépéseket tükrözik. Másrészt azért, mert a levéltári zárolás miatt ezek a kötetek Kelet-Európa tekintetében csak 1960-ig közölnek dokumentumokat. Felhasználásuk heterogénné, féloldalassá tette volna a kötetet. Néhány kiemelkedő fontosságú eseménynél (pl. a gazdasági embargó életbe lépetetése, SALT-szerződések) a fenti dokumentumok és a szakirodalom alapján a jobb megértés érdekében magyarázó megjegyzéseket tettünk a szövegbe. Alapjában véve azonban az olvasóra bíztuk a tények értelmezését, történészi elemzés, értékelés nélkül. Reményeink szerint kötetünk a száraz tényekre épülve, elfogultság nélkül mutatja be a magyar és az egyetemes történelem egy apró, de egyáltalán nem kis jelentőségű szeletének történetét.

1994. március
Borhi László